Umbriában ébredve most először maradtunk a tartomány határain belül. Gubbiót vettük célba, ahová utunk kissé rosszabb állapotban lévő úton vezetett s a táj is más arcát mutatta. Az olajfák természetes állandóságban itt is megtalálhatóak voltak, de ciprusok helyett, a hegyek-dombok buja lombos erdőket rejtettek, olyan igazi vaddisznó búvóhelyek és szarvasgomba termő vidékek voltak. Más volt mint Toscana, mégis elbűvölő, kevésbé szélsőséges és ismerősen barátinak tűnő kissé elhanyagolt mostohatestvér. Gubbiót megpillantva szinte egyszerre kiáltottunk fel: olyan mint Minas Tirith!!! (a gyengébbek kedvéért: a Gyűrűk Urában, Gondor egyik városa) Rákerestem a neten – hátha itt forgattak egy-egy jelenetet – de csak hasonló felismeréseket találtam. Akkor Tolkien járt itt!
Egy hatalmas nagy fürt szőlő vásárlásával indultunk neki a városnak, ahol konkrét koncepciónk nem volt, csak lődörögni és látni akartunk. Álmunkban sem gondoltuk, hogy ilyen ékszerdobozba csöppenünk! A Palazzo Ducale-val és a Duomoval kezdtük, amiket keresztül-kasul körbejártunk. Nagyon tetszett a dóm belső boltozata – a San” Antimo apátság fagerendás tetejére emlékeztetett. Kiszúrtuk a palotán a befalazott ajtókat is, ahol régen a halottakat hozták ki a házból. A Via Delle Republican a Piazza dei Consili-t is megnéztük, melynek csipkés oromzata és magas tornya igen romantikusra sikeredett. Ezután elindultunk, hogy megtaláljuk az általunk csak madárkalitkaként emlegetett felvonót, ami a felvitt minket az Ingino hegyre. A felvonót Szent Ubaldo, Gubbio patronusa halálának 800 éves évfordulójára építették. Összeköti a várost az Ingino-hegy tetején álló bazilikával. Felfelé kettecskén mentünk, lefelé már egyenként, hogy le tudjuk egymást fényképezni. Pár perc alatt visz fel 900 méterrel magasabbra. Úgy működik, hogy jön a felvonó, meg sem áll, egy ember segít felugrani rá. A leszállás ugyanígy megy. A Basilica di St. Ubaldo egyszerűségében gyönyörű. Szent Ubaldó teste az oltár felett látható. S hogy mik azok a nagy barna fából készült valamik, nos hát a Festa dei Ceri-n ezek a fa oszlopok szolgálnak alapul a szentek szobrainak, melyeket versenyezve, rohanva visznek végig a városon minden év májusában. A hegyről eljőve bevásároltunk egy boltocskában az anyukák és barátnők részére az előre csomagolt pici-szarvasgomba készletekből. Iszonyú kedves volt az eladó csajszi, így visszamentünk és a kóstolgatás mellett felpakoltunk még pecorinóból meg vaddisznókolbászból. Meg még egy kis szarvasgombából. Letelepedtünk a 40 mártír terének egyik kőpadján és a megpiknikeltük a kolbászokat, a pecorinót egy kis kenyérkével. Az egyik legjobb és leghangulatosabb ebédünk volt.
Fél három körül értünk Assisibe. Parkolás a mozgólépcső tövében, majd végiggyalogoltuk tulajdonképpen az egész várost. Gyönyörű házaival, a Gubbióhoz hasonló lépcsőzetes építészetével Assisi maga a megfejtésre váró sokrétegű csoda. Az ódon, néhol megfeketedett falak ősi történetekről meséltek, az apró egymásra épülő sikátorok és lépcsők tömkelege lenyűgöző volt. Ja és itt ettem a világ legjobb mentafagyiját is! Egyértelműen a Basilica San Francesco volt a fő cél. Még az előzetesen látott fotók alapján sem tudtam összerakni a képet és elképzelni az épületegyüttest, ám amikor odaértünk és megpillantottuk a felső templomot, ott a zöld pázsit közepén! Váááó! Sokáig csodáltuk Giotto 28 darabos művét, amelyekből ha jól tudom 23-t valóban ő festett, a többit tanítványai vagy közösen. Aztán lementünk az altemplomba, mely számomra a legfantasztikusabb, legmisztikusabb élmény volt az egész utazás alatt. A templomot oldalkápolnák szabdalják, melyek falán és a mennyezeten is mindenhol gyönyörű freskók díszítik a falakat. A legmegkapóbb a feltámadásról szóló volt számomra. Lementünk a kriptába is, ahol a szent teste pihen évszázadok óta és az emberek mély tisztelettel és áhitattal járták körbe a testet. Mi is elmondtunk egy imát valamiért amire nagyon vágyunk. J Felemelő volt, hogy mindenki olyannyira tiszteletben tartotta a templomot, hogy még véletlenül sem hallottunk hangos beszédet benn (amit pl. Firenzében sajnos nem tapasztaltunk), nem láttunk tiszteletlen viselkedést, és a fotózás tiltását mindenki komolyan vette. Mondjuk szívfájdalmam, hogy fotózni nem lehet, de ugyanakkor hivatalos fényképeket, képeslapokat sem tudtunk venni. Ugyanúgy nem voltak, mint a Medici kápolnáról. Kimenve az udvarra megpihentünk az oszlopsorok tövében, használtunk egy nagyon kulturált WC-t és most nem a főutcán, hanem az alatt és felette menő utcákon keresztbe-kasul visszamentünk az autóhoz…hát bizony, a rengeteg lépcsőzés kifárasztott, de olyan eldugott helyeit is láttuk a városnak amit nem is reméltünk.
Hét után értünk haza, ami esetünkben még a Trasimeno tavat jelentette. Gyönyörű naplementében végigsétáltunk a parton, és az egyik part menti kis étteremben vacsoráztunk, ahol életünkben először kóstoltunk articsókás tésztát. Mennyei volt! A férjem halat én meg disznóhúst kértünk másodiknak, hát a tészták maradandóbb nyomot hagytak. 33 eurót fizettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése