3. nap – Lucca-Pisa-Vinci

Szürkés reggelre ébredtünk, aztán 9-10 körül kisütött a napocska! 35 fok lett és így is maradt az egész nyaralás alatt. A ruha lerohadt rólunk! Nekiindultunk Luccanak, a Fi-Pi-Li-n mentünk pikk-pakk ott voltunk, Luccában megvolt hogy a Park Carduccin akarunk parkolni, de amikor benéztünk úgy láttuk, hogy csak buszoknak lehet bemenni. Tévedtünk, de tettünk két kört, mire bemerészkedtünk. Közel volt a bejárat a városfalon, bent a hamisítatlan középkori város fogadott sárga falaival és zöld ablakspalettáival. Útba ejtve ugyan a nevezetességeket, de könnyedén sétálgattunk kiélvezve a város nagyszerű hangulatát. Talán az egyik legszebb emlék volt ez a nem zsúfolt, ízig-vérig olasz, kedves kisváros, ahol a signorik segítettek a fás torony (Giungi torony) megtalálásában, s ahol még a turisták mellett normális mindennapjait élte a város. Sokakkal ellentétben nekünk a várfalon sétálás nem volt akkora élmény, inkább az azon belüli lófrálás.

Az útikönyv által ajánlott, már itthon megnézett és általunk leginkább vágyott Da Leo étterembe mentünk ebédelni. A kinti rész tele volt, valami hirtelen ötlettől vezérelve bemerészkedtünk, s ott várt ránk életünk egyik legszebb élménye. Telis-tele vendéglőt képzeljetek, mindenféle –forma emberrel, volt ott láthatóan visszajáró turista, olasz helyi munkás, fiatal angol lánycsoport. De a legtöbben egyértelműen a helyiek voltak. A tömeg közepén kerítettek nekünk egy kétszemélyes asztalt, s a fiatal pincér srác kiváló angolsággal bűvölt el minket ugyanúgy, mint a többi vendéget is. 1 menüt és egy főételt ettünk. A menü tésztája valami isteni fokhagymás paradicsomos egyszerűség volt, de mennyei! Kértünk két tányért, belapátoltuk közösen, majd kiderült, hogy az én menüs főételem ugyanaz mint a férjemé. Vékonyra szeletelt húsos sonkák és fokhagymában meghempergetett krumpli volt fantasztikusan egyszerűen elkészítve. És ütött. Majd egy tiramisut csak bevállaltam, a férjem esspressozott. Hatalmas hangulata, isteni és egyszerű ízei, kiváló kiszolgálás, autentikus környezet és helyi emberek jellemezték ezt a helyet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, a Via Tegrimi 1. sz. alatt.

 

Időben kicsit megcsúszva indultunk Pisaba. Már itthon kinéztem a Via Pietrasantina nevű parkolót, ahol könnyen parkoltunk. Kb 10 perces séta volt a Csodák tere, mely hömpölygő embertömegével féltem hogy elriaszt…de nem. Végigsétáltunk a mindenféle bevándorló által kínált többé-kevésbé gagyi szuvenírek között, majd egy kapuhoz érve, végül beléphettünk a Piazza de Miracoli-ra. A jobbra lévő jegyirodában megvettük a jegyet.  (Cathedral  (2€) és a 2 Monuments (Baptistery, Monumental cemetery = 6€) A sokak által giccsesnek és elcsépeltnek, tipikus turista látványosságnak aposztrofált épületegyüttes számunkra mégis nagy élmény volt, mégiscsak itt voltunk Itália egyik legemblematikusabb helyén. Lehet hatásvadásznak, mesterkéltnek vagy zsúfoltnak nevezni, lehet, hogy mindez igaz, de mégis felemelő ott lenni az útikönyvek fényképein. Természetesen mi is készítettünk vicces képeket, majd először a Composanto-ba mentünk be, ahová a szentföldről hozatott földbe temették halottaikat az akkori népek. Nagyon vártam az útikönyv (Panorama természtesen) által leírt, a leolvadó kupola által roncsolt, de megmentett és most egy különteremben lévő freskót, mely bizarr és morbid volt. Volt ezen minden, vadászatra váró urak, mellettük felpuffadt holttestek, Dekameron helyszíne egy csodás kert, további holttestek, gyermek formájú kis lelkek, akikért angyalok és denevérszárnyú ördögök harcoltak. Volt egy pillanat amikor hárman voltunk a teremben: a férjem, én és a freskó. Pont így akartam!!! Ja és mit csinál a hülye német túrista, bejön 1 mp alatt vakuval lefotózza, és továbbmegy. Továbbment volna, ha rá nem ripakodok! Ilyenkor mindenki nagyon bugyuta arcot vág, a tagadás, az értetlenkedés, a megszólítás miatti meglepődés látszik rajtuk…de szégyen soha. Hogy ezeknek nem jut eszükbe, hogy valószínűleg az unokájuk már nem láthatja ezeket a csodákat, mert ő nem hajlandó egy kis gombot a gépén megpöckölni hogy ne vakuzzon! Felháborító!!!

 

Ezután a Battistero következett, ami belülről nem fogott meg annyira, bár szépek voltak az üvegablakai. Meg a szószék! Átsétáltunk a szemben lévő Duomoba, ami a firenzei dóm után, belső díszítettségével és pompájával igazán megfogott. Megnéztük Galilei híres csillárját is!Gyönyörűek voltak a szószéket tartó faragott oszlopok, a kedvencem volt a hölgy a két mellén szopizó gyerkőccel.

Elég későn indultunk vissza, egy örökkévalóság volt Pisa városból kikecmeregni. Vinci felé vettük az irányt, a késő délután fényeiben értünk Leonardo szülőfalujába, ahol csak egy fél óra erejéig álltunk meg, de szívet melengető érzés volt ebben a kedves, csendes, a kövekből meleget sugárzó kis faluból kapni egy keveset. Gyönyörű ciprusokkal, píneákkal és olajfákkal szegélyezett hegyes-dombos vidéken keresztül vezetett az utunk Monsummano felé. Rengeteg kis boros –és  udvarházat láttunk, látszik, hogy kimenekültek az emberek a nagyvárosból a vidéki toszkán hangulatba.